Trump felmosta a padlót ellenfeleivel: az új elnök elmondta, hogy tudott fényes győzelmet aratni (VIDEÓ)

A megválasztott amerikai elnök a támogatóinak, valamint az ellenlábasainak is világosan üzenet.

Most már Donald Trump térfelén pattog a labda.
Oroszország kész az ukrajnai konfliktus rendezésére Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépő kormányzatával – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn az orosz biztonsági tanács moszkvai tanácskozásán.
Putyin gratulált Donald Trumpnak az amerikai elnökválasztáson elért győzelméhez,
és hangsúlyozta a hosszú távú béke megteremtésének fontosságát Ukrajnában. Az orosz vezető kitért arra, hogy a választási kampány minden szempontból nehéz volt a rendkívüli nyomás alá helyezett Trump számára.
Mint mondta, Moszkva felfigyelt Donald Trumpnak és csapatának azokra a nyilatkozataira, amelyek szerint helyre akarják állítani a közvetlen kapcsolatokat Oroszországgal, amelyek nem az ő hibájukból szakadtak meg.
Üdvözölte az amerikai elnök álláspontját és arra vonatkozó szavait, hogy mindent meg kell tenni a harmadik világháború megelőzése érdekében.
(MTI)
***
Ezt is ajánljuk a témában
A megválasztott amerikai elnök a támogatóinak, valamint az ellenlábasainak is világosan üzenet.
Nyitókép: Vyacheslav PROKOFYEV / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Mint kiderült, a régiót hajnalban négy Sahíd csapásmérő drónnal és egy rakétával támadták.
„Nincs tervünk Orbánra” – vallotta be Marta Kos, aki 2030-ig az Európai Unióban szeretné látni Ukrajnát.
Nem habozott az ukrán elnök, egyből elmondta azt is, hogy mit követel.